Anita 2008 májusában a következő országokban futott a Világharmónia Futás nemzetközi csapatával: Luxemburg, Belgium és Hollandia. Miután Anita visszaérkezett, feltettünk neki néhány kérdést a futással kapcsolatban.

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra?

A térdfájásom. Egy hónappal a futás előtt elestem és eléggé megütöttem a térdemet. Emiatt nem nagyon tudtam edzeni, és lassan futottam. Úgyhogy eleinte amikor egyedül kellett a fáklyával futnom, úgy éreztem magam, mint egy reumás csiga, aki ott vánszorog az út szélén, és arra gondoltam, most biztosan nevetnek rajtam az autósok, hogy mit keresek itt a fáklyával. De aztán egyik nap hirtelen eltűnt minden fájdalom a térdemből, és akkor újra tudtam száguldani!

Anita Belgiumban fut az iskolásokkal

Számomra egy másik kihívás a hideg volt. Ki nem állhatom a hideg, esős, szeles időt, de ez most a futás alatt megváltozott (nem volt más választásom :). Egyik reggel arra ébredtünk, hogy kopogott az eső a tetőn. Annyira zuhogott és olyan hideg volt, hogy én már a reggelinél eldöntöttem: aznap nem fogok esőkabát nélkül futni. Egyáltalán kimenni se volt kedvem ebben az időben! Szerencsére a táv első szakaszát a fiúk csapata átvállalta, mire Eindhovenbe értünk, az eső is elállt. Az első ünnepség helyszínétől át kellett futni a második helyszínig, ami 7 km távolságra volt egymástól. A lányokra került a sor, addigra teljesen megfeledkeztem az esőkabátról. Miközben futottunk, ismét elkezdett esni az eső. De olyan gyönyörű úton futottunk és mindkét oldalról hatalmas, terebélyes fák adtak védelmet, egyáltalán nem is érdekelt az időjárás. Az autók minden kanyarnál vártak minket, mutatták az utat. Beszállhattunk volna bármikor, de aztán sehogy sem tudtak rávenni, hogy beüljek, inkább végigfutottam a távot.

Hogyan jellemeznéd a csapatot?

Természetesen szuper jó csapatunk volt. Nagyon jól éreztem magam. És még Schmitt Pál is megjegyezte Brüsszelben, az Európai Parlamenti ünnepségen, hogy nagyon szerencsés a csapatkapitányunk, hogy ilyen jó futói vannak, úgyhogy büszke lehet ránk.

Dipavajan, az európai csapat kapitánya, kezében egy város kulcsa

Mi volt a legfontosabb dolog, amit a futás adott neked?

Az öröm.

Megváltoztál-e a futás alatt bármi módon?

Úgy érzem, hogy ez a futás nekem nagyon sokat adott. Mindig izgalmas számomra, amikor egyedül futok a fáklyával egy ismeretlen úton egy idegen országban, és nem tudom, hogy mit hoz a következő kanyar, és hogy vajon a következő kereszteződésnél jó irányba fordulok-e majd. A futás megtanít arra, hogy bízzak magamban és hogy elérjem a célt.

Mit változtatnál meg, ha újra elkezdenél futni?

Semmit, minden szuper volt.

Mi volt a legcsodálatosabb dolog a futásban?

Mindenhol lelkes gyereksereg fogadott bennünket, szeretetük és életörömük újult energiával töltött föl minket. A Világharmónia Futás alatt minden nap egy igazi csoda és minden nap sok örömet és boldogságot adott.

Például a legelején Belgiumban egy kolostorban szálltunk meg. Egy csodálatos helyen volt, erdők és zöld mezők vették körül: a béke, és a nyugalom szigete! Jobbat nem is kívánhattunk volna egy igazán mozgalmas nap után. Egyetlen autózúgást sem lehetett hallani, csak a madarak csicsergését. A szerzetesek rengeteg tehenet tartanak. Vacsora után odamentünk a karámhoz, és az egyik tehén odajött hozzánk, megsimogattuk, erre ő megszagolgatott, és megnyalogatta a lábam ujját. És aztán egyre nagyobb kíváncsiskodó csorda gyűlt oda.

Az utolsó estén Hollandiában, egy biofarmon aludtunk. Ez nem csak biofarm, hanem biodinamikus gazdálkodást is folytat, Rudolf Steiner filozófiája alapján. Itt laknak és itt tanulnak azok a diákok, akik az agrár egyetemre járnak, és itt szerzik meg a gyakorlatot is. Ők láttak vendégül minket vacsorára!
Megmutatták a kertjüket. Teheneket is tartanak, akiknek 2 hetes kis borjaik voltak. Reggeli előtt, megetettük őket 2 literes cumisüvegből, mondanom se kell, percek alatt kiürült!

Számomra a legnagyobb élmény mégis a csapatmunka és a határokon átnyúló barátságok, amelyek kialakulnak. Annak ellenére, hogy eltérő kultúrából jövünk és különböző nyelveket beszélünk, mégis összhangban tudunk együttműködni egymással, jókat nevetünk, és rájövünk hogy sokkal fontosabb azokra a dolgokra koncentrálni amik összekötnek minket.

Csoportkép Brüsszelben.

Előfordult, hogy futás közben eltévedtél?

Az eltévedés története tavaly kezdődött.

Mindig meg voltam róla győződve, hogy nekem nagyon jó a tájékozódási képességem. Mígnem tavaly, amikor Olaszországban futottunk, több csapattagunk is eltévedt az aprócska toszkánai utakon. Így aztán, amikor rám került a sor, megkérdeztem pontosan az útvonalat, hogy merre is kell menni, és megnéztem térképen is. A csapatkapitányunk elmondta, hogy ez egy trükkös rész, sok kereszteződéssel, több út is visz ugyanabba a városba, de ne kövessem a városba mutató jelzéseket és hogy ne menjek át a hídon. Így aztán elindultam futni, és egy olyan kereszteződéshez értem, ami átvezetett egy hídon és a híd felé mutatott az a tábla, amit nem volt szabad követnem. Így aztán megálltam a híd előtt és kérdezgettem a helyi lakosokat, hogy merre is kell menni abba a bizonyos városba. Ők meg akartak győzni, hogy itt laknak születésük óta, menjek csak át a hídon, az az egyetlen út a másik városba. De én csak vártam ott a kereszteződésben, hogy a csapat megérkezzen, és további útmutatást kapjak. Aztán ott álltam, hosszú perceken át, végre odaért az autó, és akkor rám ripakodtak, hogy miért nem mentem át a hídon: "Ez nem az a folyó, amit nem volt szabad átszelni". Ezt a történetet még idén is emlegettük a csapatban minden egyes folyónál, amiből Hollandiában akadt elég. Így aztán ez egy legendás történet maradt.

Ez sem az a folyó!

Idén már jóval óvatosabb voltam az útvonallal kapcsolatban. De idén is kerültem olyan helyzetbe, ami próbára tett, úgyhogy még egy fénymásolt térképet is adtak a kezembe, hogy tudjam követni. Futok, futok, és egyszer csak észrevettem, hogy már nem azok az utcajelzések vannak kiírva, amiknek lennie kellene. Aztán végül visszafutottam addig a kereszteződésig, ahol még tudtam, hogy hol vagyok. Innen megpróbáltam abba az irányba indulni, amerre eredetileg mennem kellett volna és próbáltam megőrizni a higgadtságomat is. Rövidesen már tényleg jött értem a csapat többi tagja, mert sokallották a városnéző körutamat.

Milyen volt a látogatás az Európai Parlamentben?

Ez volt az első alkalom, hogy Brüsszelben jártam, az Európai Parlamentben, és ez hatalmas élmény számomra. Először egy közeli iskolát látogattunk meg, ahol a gyerekek kedves műsorral fogadtak.

Aztán befutottunk az Európai Parlament elé. Legnagyobb örömömre Schmitt Pál is ott volt. Nekem már régi álmom, hogy találkozhassak vele személyesen is, mert nagyra értékelem. Az ünnepségen ő mondta a megnyitó szavakat. Köszönetét és elismerését fejezte ki Sri Chinmoy-nak, a Világharmónia Futás alapítójának, és azt mondta, hogy a futásunk összhangban van azzal a munkával amit ők tesznek.

Schmitt Pál az ünnepség megnyitóján

Anita és Gurmai Zita EP képviselő