Máté
Székely Máté
Magyarországi koordinátor
1994-ben csatlakoztam a Sri Chinmoy Marathon Teamhez. Kezdetben lelkes amatőr futóként és úszóként, később egyre aktívabban szervezőként vettem részt a csapat életében. Futottam egy csomó maratont, és egy tucat rövidebb ultrát. Kétszer átúsztam a Zürich-i tavat, 2003-ban pedig az első sikertelen kísérlet után harmadik magyarként átúsztam a La-Manche csatornát. 2000 és 2003 között főszervezőként vittem az egyesület futóversenyeit. 2005-ben pedig a World Harmony Run magyarországi szakaszának megszervezése jutott feladatul - egy igazán különleges küldetés.
Máté edzés közben
A Világharmónia Futás egy zseniális kezdeményezés. Összeköt 70 országot, mégis megmarad az emberek szintjén. Megmozgat több százezer embert, mégis spontán marad. Hihetetlenül egyszerű, és mégis elemi erővel kapcsolja össze az emberek harmónia iránti törekvéseit. Talán nem is az a célja, hogy harmóniát teremtsen, hiszen a harmónia létezik a világban. Nyilvánvalóan nem mindenütt, és nem állandóan, de létezik. Egyénekben, és egyének között, családokban, és családok között, nemzetekben, és nemzetek között. A célja inkább összekötni a harmónia megnyilvánulásait. Valahogy úgy, ahogyan a patakok összefolynak folyókká, a folyók pedig tengerekké. Legalábbis én így érzem. Így képzelem.
A jövőre nézve nagyon nagy lehetőség van ebben a rendezvényben.
A hazai rendezvények szervezésében csapatunk 20-30 tagja vesz részt. Száz százalékban önkéntes alapon. Emellett persze az országos rendezvénysorozat létrejöttén megszámlálhatatlan „külsős" dolgozik. Valójában nem külsősök ők. Övék a Világharmónia Futás. Polgármesterek, testnevelők, edzők, népművelők, önkéntes szervezők, rendőrök, újságírók, és még sokan mások. Sok-sok hálával tartozunk nekik.
Máté, a futó
Máté 2008-ban futóként is kipróbálta magát, Kijevtől (július 12.) Kisinyovig(július 18.) volt a nemzetközi csapat tagja.
Az első néhány kilométer Kijev külvárosában.
Ukrán vendégszeretet.
Daniel „segít" a fekvőtámaszban.
Ez a csipet-csapat lelkesen kísért minket az egész városon át.
Így szeretnék én is futni 70 éves koromban.
A nemzetközi csapat sokszor „bakugrásokkal" halad, ahol a városok közötti távolságok megengedik, és az időbeosztás megköveteli. Ezt a stílust angolul „leap-frog"-nak hívják. Ez azt jelenti, hogy elindul egy futó, előre megy egy kisérő autó néhány kilométert, kirak egy új futót, és bevárja az előzőt. Így a váltó egyszerre két helyen halad, és a sebesség kétszeresére nő. A képen éppen a futót várom (és egy nagy fagyit).
Ez a hölgy, a helyi népdalkórus tagja nagyon lelkes lett, amikor megtudta, hogy magyar vagyok. Korábban néhány évet töltött Magyarországon.
Kompátkelés Ukrajna és Moldávia között.
A túloldalon „legördül" a csapat. A helyi televízió, és egy húszfős lelkes hosszútávfutó csapat várt.
Moldáviában mindenütt rendkívüli fogadtatásban volt részünk.
A helyiek szinte mindenütt kenyérrel és sóval fogadtak minket. Ez egy nagyon kedves hagyomány.
Gyerekkoromban rendőr szerettem volna lenni. Kicsit még mindig vonzódom a rendőrautókhoz :-)